17

 

 

 

— Kellan szüleit? — kérdezett vissza Orion.

Akimura bólintott.

— Részben valóban igaz volt, amit Midnight Kellannek elmesélt. Kellan anyja árnyvadász volt Seattle-ben, az utcán Mustang néven ismerték. Midnight csak azt nem mondta el, hogy Mustang valójában a Cross Applied Technologies-nél dolgozott, és én voltam a társa. Beépített emberként az árnyak között munkálkodtunk, de közben a cégnek is szivárogtattunk információkat. A Cross így betekintést nyert az árnyak közé, és az árnyak közti feladatokhoz is talált nyersanyagot. Így hát, amikor először hallottunk az elsőrangú kutatómágusról, aki éppen lelépni készült Tir Tairngire-ból, a vállalatot rendkívül érdekelte az ügy, főleg, amikor megtudták, kiről van szó.

— Huszonöt évvel ezelőtt Dr. Marc Thierault-t tartották az egyik legragyogóbb elmének az MIT&T thaumaturgia programján végzettek közül. A Cross Applied Technologies támogatta a tanulmányait. De Thierault tünde volt, és a Telestrian Industries ajánlata kedvéért otthagyta a cége K+F állását.

James Telestrian egy könnyed vállrándítással válaszolt a rá vetett pillantásra.

— Thierault briliáns tudós volt — mondta —, és Tir Tairngire-nak szüksége volt a hozzá hasonlókra. Ő ezt megértette, és tudta, mennyire fontos, hogy otthont teremtsünk népünknek.

 Akimura jobbnak látta nem kommentálni ezt a megjegyzést.

— A Cross érthető módon másképp látta az ügyet. Amikor Thierault Tir Tairngire-ba szökött, ki is fejezték tiltakozásukat, de a tir-i kormány nem volt hajlandó elismerni a társaságok területen kívüli jogait, és elutasította a kiadatást. A cég végül úgy döntött, Thierault nem ér annyit, hogy miatta összeütközésbe kerüljenek Tirrel. Legalábbis egyelőre nem.

Most Telestrian is megszólalt, közben kissé előredőlt az asztalán könyökölve.

— Dr. Thierault szakterülete az idézés volt, azon belül is elsősorban az erősebb szellemekkel és az asztrális metasíkokkal foglalkozott. Korszakalkotó elméletei voltak: teljesen új megvilágításba helyezte volna az olyan kérdéseket, mint hogy hogyan zajlik a szellemek megidézése, és honnan jönnek közénk.

— Az idézés egyik nehézségét az asztrális és fizikai síkok közti távolság áthidalása jelenti. Dr. Thierault feltételezte, hogy bizonyos helyeken és időpontokban erősebb összeköttetés alakul ki a két sík között, és így nagyobb erejű szellemek megidézésére nyílik lehetőség.

— Néhány évvel megelőzte a Kano-hipotézist — mormolta Lothan.

— Kutatásai során rá is bukkant egy területre Tir Tairngire-ban, a Zuhatag-hegységben, ahol a háttérmana erősebb volt az átlagértéknél — folytatta Telestrian. — Ki akarta próbálni az elméletét, ellenőrizni akarta, képes-e valóban egy erősebb szellemtípus megidézésére.

— Mi történt? — kérdezte Orion. Telestrian felvonta a vállát.

— Mielőtt megtervezhettük volna a kísérletet, a Hercegek Tanácsa új rendeletet adott ki. Thierault kutatását fel kellett függeszteni, a projektet töröltük.

— Miért?

Az igazgató fanyar mosollyal válaszolt.

— Nem kérdezősködtünk. A Tanács döntéseit senki nem kérdőjelezi meg, és ők sem fárasztják magukat magyarázkodással. Thierault-nak egy másik, kevésbé kényes kutatási feladatot kellett kijelölni.

— És neki ez nem nagyon tetszett — tippelt Orion.

— Enyhén szólva. Tiltakozott is, de mint mondtam, senki nem kérdőjelezi meg a Tanács döntéseit. Akkor még nem tudtam, miért állították le a kutatást, de az világosan látszott, hogy a projekt már Thierault szenvedélyévé vált.

— Így hát elkezdett egérutat keresni. Most Akimura vette fel a történet fonalát.

— És itt léptünk mi a képbe. A Cross felajánlotta Thierault-nak, hogy kijuttatja Tir Tairngire-ból a kutatási anyagokkal együtt. Minden meg lesz bocsátva, sőt egyből a K+F alelnökeként térhet vissza a társasághoz, és folytathatja a kutatását. A mi feladatunk volt Mustanggal, hogy kijuttassuk az országból. De volt egy kis bökkenő.

— A Tanács tudomást szerzett Marc… elégedetlenségéről, hogy úgy mondjam — szólt közbe Telestrian. — Ezért kineveztek mellé egy testőrt, Aerwin Dir Tanarit, hogy tartsa rajta a szemét „biztonsági megfontolásokból”.

— Ez volt Midnight — mondta Akimura. Telestrian bólintott. Akimura folytatta az elbeszélést.

— Arra viszont a Tanács sem számított, hogy Midnightnak is megvannak a maga elképzelései. A feladata szerint meg kellett védenie Thierault-t minden külső hatástól; de időközben mindent megtudott a kutatásról is. Thierault igazi kockafejű mágus volt: szívesen beszélt volna a felfedezéséről, de meg volt tiltva neki, hogy bárkinek egy szót is szóljon. Amikor elkezdtük keresni a módját, hogyan léphetnénk összeköttetésbe Thierault-val, nem kis meglepetést okozott, hogy a testőre lépett kapcsolatba velünk.

— Először azt hittük, nekünk annyi, de Aerwin egyezséget ajánlott: ha segítünk neki és Thierault-nak kijutni az országból, ő is segít a szökés megszervezésében. Persze óvatosak voltunk, hátha az egész csak csapda, hogy csak ki akar minket csalni a nyílt terepre, de aztán olyan információkat bocsátott rendelkezésünkre, hogy el kellett hinnünk, őszintén beszél. Mi több, valóban beszélhettünk Thierault-val is.

Arra viszont még Aerwin sem számított, hogy Marc és Mustang ilyen jól megértik majd egymást. Addig azt csinált Thierault-val, amit akart; nem csodálnám, ha némi romantikus színezetet is csempészett volna a kapcsolatba. De attól a pillanattól kezdve, hogy Marc meglátta Mustangot, senki más nem létezett számára. És az érzés kölcsönös volt. Láttam, hogy Mustang nehéz időket él át, mert megpróbált szigorúan professzionális maradni, nem belekeveredni az ügybe, de ez nem sikerült neki. Mindketten eléggé… belekeveredtek. Azt hiszem, Mustang komolyan gondolta, hogy kiszáll az üzletből, ha ennek a vadászatnak vége. De legrosszabb esetben is számított arra, hogy ugyanannak a cégnek fognak dolgozni, vagyis együtt maradhatnak.

— Egy pillanat! Ezek szerint Thierault… — szólt közbe Orion.

— Kellan apja, igen.

— Kellan apja tünde volt? — csodálkozott Orion. — De hát akkor hogyhogy…

— Nem minden tünde-ember kapcsolatból születik tünde utód — szólt halkan Lothan. — Ez mindenesetre magyarázatot ad többek között Kellan mágikus tehetségére is.

Akimura folytatta:

— Időbe került, hogy megszervezzük Thierault szökését, és valamivel többet kihúzzunk a cégből. Ráadásul ki kellett várni a jó alkalmat, és a Cross bizonyítékot akart Thierault elméletének valódi értékéről.

— Milyen bizonyítékot?

— A lehető legközvetlenebb bizonyítékot, természetesen — felelte Akimura. — Ezért úgy terveztük, hogy először elvisszük Thierault-t a Zuhatag-hegységbe, hogy elvégezhesse a kísérletet, majd azonnal átlépjük az országhatárt, mielőtt felfedeznének minket. Minden simán ment, egészen addig, amíg Aerwin ellenünk nem fordult. Hátba lőtte Marcot, és elvette az amulettet, amelyet Marc a rítushoz használt. Én utánamentem. Némi küzdelem árán sikerült elvennem az amulettet, de akkor egyszerre felbukkantak a Tir-i Békefenntartó Erők. Menekülnünk kellett. Alig úsztuk meg élve. A küldetésnek persze lőttek, és a Cross megtagadott minket. Seattle-ben rejtőztünk el, de sehol nem telepedtünk le végleg. Az árnyak között dolgoztunk. Mustang néhány héttel később fedezte fel, hogy terhes.

— Úgy döntött, megtartja a gyereket, és én tiszteletben tartottam a döntését. A terhesség alatt minden szükségeset megtett a gyerek biztonságáért, és amikor Kellan megszületett, odaadta a babát a Kansasben élő nővérének. Megkérte, hogy vigyázzon rá addig, amíg neki sikerül visszavonulnia, és új személyazonosságot szereznie, hogy maga nevelhesse a lányát.

— Egyvalamire nem számított: Midnightra. Aerwin nem adta fel, hogy megszerezze a kutatási eredményeket, és azt sem felejtette el, mi történt Tir Tairngire-ban. Száműzetésben volt, a tir-i hatóságok üldözték, de azért bőven talált munkát az árnyak között Seattle-ben és máshol. Végül sikerült a nyomunkra bukkannia, és a tettek mezejére lépett.

— Mustang megkért, hogy őrizzem Thierault amulettjét. Ezért nem került Midnight kezébe, amikor lecsapott Mustangra. Mustangról azóta sem hallottam többet.

— Midnight… — szólalt meg Orion.

— Kellan mindkét szülőjét megölte — fejezte be a mondatot Lothan. — És ugyanezt teszi vele is, ha nem cselekszünk, mégpedig gyorsan. Toshiro, azt hiszem, eleget mondtunk. Meg kell tudnunk, merre tart Midnight és Kellan.

— Én pontosan tudom, hova mennek — bólintott komoran Akimura. — Visszamennek a kiindulópontra, hogy Midnight befejezhesse, amit elkezdett. — Odafordult Telestrianhoz. — Magunk is odajutunk, de gyorsabb és könnyebb lenne, ha kapnánk segítséget.

A tünde igazgató fürkésző tekintetet vetett a közvetítőre. Az bizonyos, hogy jobban jár, ha ez az egész ügy sosem kerül nyilvánosságra. A kérdés csak az, hogy ezt úgy érje el, hogy segít nekik, vagy inkább biztosítsa, hogy többé senki másnak ne beszélhessenek a dologról? Megnyomott egy gombot az asztalán.

— Javin, készíts elő egy HFR-t — szólt.

— Igenis, uram!

— Köszönöm — mondta Akimura. Telestrian biccentett.

— Aerwin az orránál fogva vezette a fiamat, hogy elérje a célját — szólt —, és annak idején engem is becsapott. Itt az ideje a törlesztésnek. Egyszer majd alkalmat adok önöknek, hogy viszonozhassák a szívességet — tette hozzá futó mosollyal.

— Ebben biztos vagyok.

— Hova megyünk? — kérdezte Orion, miközben Akimura és a többiek az ajtó felé indultak.

— A Zuhatag-hegységbe; arra a helyre, ahol Kellan apja meghalt, ahol egy olyan szellemet idézett meg, amelyhez foghatót még nem látott a világ, és ahol ez a szellem majdnem húsz évre csapdába esett.

 

 

— Midnight, mi a fenét csinálsz? — kérdezte Kellan.

— Szállj ki a kocsiból! — ismételte Midnight, és a nyomaték kedvéért intett a pisztolyával. Kellan szót fogadott, lecsatolta a biztonsági övet, és kinyitotta az ajtót. Midnight is így tett a másik oldalon. Kellan kiszállt a kocsiból, ahogy Midnight is, a fegyvert egész idő alatt Kellanre szegezve.

— Igaz volt, ugye? — kérdezte Kellan. — Az álom, amit láttam, igaz volt.

Midnight nem válaszolt. Megkerülte az autót, le nem véve tekintetét Kellanről. Szeme kemény volt, és hideg, mint két fekete kőszilánk.

— Vedd le az amulettet, és add ide, de lassan — mondta. — Most! Ne próbálj semmi butaságot tenni, Kellan! Ha csak jelét látom a mágiának, valóban lelőlek. Én jobban örülnék, ha mellettem lennél, amíg végzek, de ez rajtad múlik.

— Az amulett — szólt halkan Kellan. — Elvetted tőle…

— Igen, és aztán tőlem is elvették. Na most… add ide szépen, ha nem akarod, hogy tőled is ugyanúgy vegyem el.

Midnight előrenyújtotta kesztyűs kezét. Kellan lassan kioldotta a láncot, levette a nyakáról, és újra összekapcsolta. A jade amulettet Midnight tenyerébe ejtette, aki rögtön a markába zárta. Az arany láncszemek megcsillantak az ujjai között.

— Jól van — szólt. — Most pedig indulj el a fák felé.

Kellan riadt tekintetét látva Midnight fagyos mosollyal hozzátette:

— Ne aggódj! Amíg rendesen viselkedsz, nem lesz semmi baj. Ha le akarnálak lőni, már rég megtehettem volna.

— Szóval végig az amulettről volt szó — suttogta Kellan a döbbenettől dermedten.

— Hát persze. Ne vedd magadra, Kellan. Éppen csak kár lett volna elszalasztani ezt a lehetőséget.

— Megbíztam benned.

Midnight a fejét csóválta.

— Ugyan, Kellan. Hát nem azt tanítottam meg neked először, hogy soha ne bízz meg senkiben?

 

 

A tünde nő fejének körvonala tisztán kirajzolódott a célkeresztben, amelyet a célzókészülék a férfi látómezejére vetített. Annyira ráközelített a célpontra, hogy még a vonásait is látta: a szenvtelen, magabiztos arckifejezést és az óvatos tekintetet, amelyet az előtte haladó fiatalabb embernőre vetett. Bár a vadonban csak a telihold fénye világított, a fényerősítő elektronikának köszönhetően a mesterlövész kibernetikusan erősített szeme előtt nappali ragyogás árasztotta el az egész képet.

— Innen le tudom szedni — artikulált halkan a férfi a torkába ültetett hangszedőkbe.

— Negatív — jött a válasz a koponyájába épített csontindukciós hangszórókon keresztül. — Meg kell várnunk a parancsot a központból.

— Most nagyon jó a pozíció.

— Majd lesz ilyen később is. Amíg nem kapunk parancsot, addig nem indítunk akciót, maradunk a megfigyelésnél. Kövesd a mozgásukat, de maradj a háttérben, és ne játssz a fegyverrel! Megértetted?

— Vettem — felelt csalódottan a lövész. Annyira jó volt a célpont! Kicsit még tartotta a célkeresztet; élvezte, hogy a célpont ki van szolgáltatva neki. Észre se venné, és már át is menne rajta a golyó — egy lövés, egy halál. Ez persze valamennyit ront is a mókán: a célpont soha nem tudja, mi készül.

A férfi sóhajtva leeresztette az irányzárat, újra a vállára helyezte a puskát, és visszahúzódott a fák takarásába. A két nő nyilvánvalóan felfelé halad. Az egysége ezek szerint pontos információkat kapott. Nem volt könnyű behatolni a tünde területre, és elfoglalni a pozíciót, de most legalább úgy néz ki, megérte; csak már jönne a parancs a folytatásra.

Akkor semmi perc alatt vége lenne. Azt sem tudnák, mi történt velük. Durr!

A Cross Applied Technologies mesterlövésze visszahúzódott a fák árnyékába, hogy csatlakozzon a csapatához. Közben egy percre sem tévesztette szem elől a két gyalogló alakot, és vigyázott, nehogy meglássák.

 

 

Jackie otthagyta az őrjeget, amely az elérni kívánt alrendszert őrizte. Elhatározta, hogy megfelelőbb választ készít elő a következő próbálkozásra. A második kísérlet egyébként is már csak erőlködés volt, puszta improvizáció. Ezúttal jobban meg kell tervezni a reakcióját.

 Úgy határozott, kilép a Cross rendszeréből, és a nyílt Mátrix viszonylagos biztonságát választja, még ha ez jelent is némi kockázatot. Egyszer már bejuttatták a leplezőprogramjai; ha semmi nem riasztja időközben a rendszert, akkor másodjára is menni fog. Persze azt szívesen elkerülte volna, hogy ezt a feltételezést túl sokszor próbára kelljen tennie.

A virtuális térben ügyködve lassan összegyűjtötte az új program összetevőit a kéznél lévő szoftverből; felhasználta mindazt, amit Eve-ről és a Cross rendszeréről tudott. Gyorsan kellett dolgoznia; de ez mégsem volt ugyanaz, mint amikor a jég közvetlen közelről nézett le rá. Öt perc sem kellett, és elégedetten befejezte a munkát. Bízott benne, hogy ez most valóban bejön. Ezt csak egy módon lehet kideríteni. Jackie visszatért a Cross gépéhez.

Köpenye valóban segített másodjára is átsiklani a kőangyal figyelő jelenléte előtt; akadálytalanul haladt át a kör alakú csarnokon és fel a lépcsőkön a központi rendszer folyosójáig. Másodjára is felbukkant az őrző jég a falfülke sötétjéből, hogy próbára tegye.

— A jelszót! — zengte mély, fagyos hangján.

Jackie perszonája ezúttal egy tökéletesen piros és fényes almát varázsolt elő a zsebéből, és büszkén nyújtotta át a köpenyesnek. Az kivette a gyümölcsöt a kezéből. A dekás lélegzetvisszafojtva, ugrásra készen várakozott. Ha az álca ezúttal sem működik, akkor jó esély van rá, hogy a jég beindítja a riasztást, és neki harcolnia kell.

Az őr az üres csuklya elé emelte az almát, mintha megszagolná. Aztán egy mozdulattal a csuklyájába hajította, és hangosan lenyelte. Egy feszült pillanatig semmi sem történt.

— Jelszó elfogadva — szólt a jég, és visszalépett a sötét falfülkébe. Jackie nagyot sóhajtott, és végigsietett a folyosón, egy bizonyos fülkét keresve. Adminisztratív részlegek és sok semmitmondó név mellett haladt el, míg végre megtalálta azt, amit keresett, körülbelül félúton az alrendszerben.

A fülkében nem volt senki, csak a csinosan elrendezett írószerszámok egy szögletes asztalon — pergamen, pennák és tinta —, néhány boríték meg papirosba burkolt, zsineggel összekötözött vagy színes viaszpecséttel lezárt csomagok. Mindez Jackie Cross-beli összekötőjének tároló csomópontját jelenítette meg, a rendszernek azt a zugát, ahol a Toshiro Akimura tevékenységére és tartózkodási helyére vonatkozó dokumentumokat elhelyezte.

Jackie nem törődött az asztalon heverő tárgyakkal: tudta, hogy nem ezek között van, amit keres. Eve biztosan nem elégedett meg a cég által biztosított adatvédelemmel. Az információit alighanem mélyebben rejtette el a csomóponton belül, nehogy egy belső rivális elhappolja előle az eredményeket. Jackie perszonája becsusszant az asztal mögé, és végigtapogatta az alját a perem mentén. Ahogy remélte, a szögletes asztallap enyhén elmozdult, jelezve, hogy valami még van alatta. Jackie benézett az asztallap alá, és látta, hogy le van zárva.

— Lássuk csak — mormolta. Elővett egy ezüstkulcsot a zsebéből, és becsúsztatta a zárba. Elfordította, mire az asztal felnyílt; a kulcs pedig elenyészett a semmibe, ahonnét jött.

Az asztal mélyén fekete üresség ásított, mint korábban az őrző jég csuklyája mögött. Jackie bámulta a látszólagos semmit, és a hozzáférés módján gondolkozott. Egyszerre a mélyből egy sötétségből formált csáp tört elő, és körülfonta Jackie vékony perszonáját. Követte még egy, majd még egy, mintha egy árnyakból született óriáspolip lakott volna a tároló csomópont sötétjében. Jackie próbált megszabadulni, amit a kiberdekk szétkapcsolási parancsként értelmezett. De a jégprogram nem eresztette. Csapdába esett!